Húszezer lépés a Parkban

Ma lementünk a Parkba, meglátogattuk a helyszíneket, ahol három éve a legtöbb időt töltöttük (főleg ugye COVID idején nem volt túl sok más opciónk, mint a Park.) Útvonal: Broadway - Hecksher Playground - The Pond - Central Park Zoo - Sheep Meadow - Bethesda Terrace - Ladies Pavilion - American Museum of Natural History (10 perc helyett 2 óra) - Summit Rock - UWS. Összesen 8 órát vett igénybe, és igen-ingen fárasztó volt. 

A séta utolsó állomása a 90. utcánál volt, találkoztunk Bálintékkal (akiknek a különleges Múzeumi programot köszönhetjük), és vacsiztunk egyet. Sajnos nagyobbik lányuk, Hanna, lebetegedett, úgyhogy őt és Juditot nélkülöznünk kellett. Vacsi után lementünk még a Times Square-re kicsit vásárolni meg a gyerekeknek bámészkodni. A Times Square-re már teljesen visszatért az élet, full őrültek háza volt. Szegény Zizi csak seggeket meg lábakat látott, úgyhogy végül a nyakamból élvezhette a séta utolsó részét.

Most aludni kell, mert holnap már megyünk haza, kell az NRG. Nap végére 26 ezer lépés jött össze, ami a gyerekek lépéshosszával számolva legalább 35 ezer nekik. Úgyhogy csak gyorsan bedobok néhány képet:

Long Island - 1. nap

Szóval ott tartottunk, hogy reggel jobban lett Zizi (most este van, és még mindig jól van, woohoo!!), de azért Dr. Csillu megvizsgálta a torkát, és tüszős mandulagyulladást diagnosztizált nála. Mielőtt azonban a tarcsiban, nagy előrelátással, hozott extra antibiotikumot adminisztrálta volna, biztos ami biztos, konzíliumot hívott össze az otthoni gyermekorvossal is. Ő aztán természetesen megerősítette a diagnózist, úgyhogy már legalább tudjuk, mi a baja, meg azóta már kapja is rá az antibiót.

Azért Zizi meg Csillu nem mozdult ki délelőtt, biztos ami biztos. Lia meg én viszont elmentünk felvenni az Amazon csomagpontokból a csomagokat, amiket ide rendeltünk még otthonról (GoPro cuccok meg útikönyv). És ha már kimozdultunk, lementünk a partra. A szélvihar meg az eső nem segített, de azért jól mulattunk. Már itt is volt néhány színes fa, ami az utazás egyik fő célja. Voltak még renitens kanadai ludak, parkoló pocsolyában úszó kacsák, meg csomagtartóból tengernézés.

Ebédre buffalo winget rendeltünk a helyi rendelős helyről, mert a szállodának nincs étterme, aztán egy kis pihi, és indultunk is a szomszédos gyönyörű Connetquot parkba színes őszi fákat fotózni. 6-ig van nyitva, 4-ig lehet bemenni, mi 4:08-ra értünk oda. Úgyhogy csodás őszí színek helyett végül Walmartba mehettünk, ami a pokolhoz megdöbbentően közel levő óriási bolt. Olyan, mint a Tesco, csak a kaja részleg úgy a 10%-a boltnak, és normál, ehető kaja helyett a legjobb, amit lehet venni az vagy szemét, vagy méreg. Konkrétan egy db. zöldség nem volt, nem voltak felvágottak, meg úgy általában semmi, amit mi kajának hívunk. Chips, cukros kukoricapehely, meg minden más kőolajszármazék volt. Meg végtelen sok Halloween-i csoki meg dekoráció. Meg autószerelő garázs. De tényleg! Ja, meg persze olyan kegyetlen emberanyag, amilyet eddig csak filmen láttunk, pedig voltunk már néhány Walmartban.

Aztán végre hazajöttünk, megbeszéltük, hogy soha többé nem megyünk Walmartba emberbajnokságot nézni, és megtervezgettük nagyjából a következő napokat. Most meg alszunk mindjárt.

Nehezített pálya

Szóval Csillu hiába volt Zizivel szerdán orvosnál, péntek hajnalra csak belázasodott, aztán az egész úton szegény nagyon bágyadt volt. A repcsit is összehányta, és csak a Nurofen tartotta benne a lelket. Most reggel van itt a szállóban, ami egy igazi kisvárosi szálloda Islip közigazgatási negyedében. Körben minden beton. Zizi most is lázas, Dr. Csillu diagnózisa és a fotografikus bizonyíték alapján tüszős mandulagyulladása van. Úgyhogy most telefonos segítséget kértünk az orvostól, hogy használjuk-e a tarcsiba hozott antibiotikumot.

Tegnap amúgy minden rendben ment, beengedtek a zusába, ami így kb. 15-ötszörre is izgulós.

Aztán felvettük a bérelt autót, ami természetesen tank méretű, Csillu ki se lát belőle! :D

, vártunk egy kicsit, hogy a migrénszerű hirtelen jött fejfájásom elmúljon, és a szakadó esőben, nem igazán működő GPS-szel beálltunk a New Jerseyt és New Yorkot is teljesen megbénítő péntek délutáni csúcsnak.

George Washington Bridge

Az amúgy másfél órás út ilyenkor 2,5-3 órát tart, nekünk elég volt 2,5. Észak fele mentünk, mert úgy volt gyorsabb. 

Este aztán a 20 órás út után kimostuk a lehányt nyuszit meg ruhákat, szereztünk ágyneműt, aztán megpihentünk.

Ma meg ma van. Megnéztük a patkódobáló verseny közvetítést, Zizi feléledt a Nurofentől, úgyhogy megyünk reggelizni, és várjuk hogy a gyermekorvos válaszoljon.

Leszálltunk, ügyesen!

 

Zizi az alkalomhoz öltözve várja ki a kb. egy órányi sorban állást, amivel a Szabadok Földje érzékelteti velünk, hogy nem akárhová kapunk (remélhetőleg!) bebocsátást