Na igazából nem ÚGY, de két sarokra a régi házunktól, itt Nyunyiban, szóval tényleg olyan egy kicsit, mint hazajönni. Majdnem olyan, mint Mekszikó.
 |
Aki követte a Ma New Yorkban c. blogot, annak ismerős lehet a Hearst Tower (középen) Tőle jobbra épp kilátszik a mi régi házunk (Symphony House) Amúgy a szobánk a 33.-on van, az elég faja, de kb 20nm. |
Na de ne rohanjunk annyira előre. Reggel felvirradt a búcsúzás napja, úgyhogy a korábban megszokott 26 fok helyett el is kezdett ömleni a hó! :) Eszkó csinált nekünk tojásos avokádót, meg volt idő még beszélgetni, mert ma nem dolgozott, úgyhogy jól indult a nap! Aztán viszont összepakoltunk és elindultunk.
Idefelé már nem sok állomást iktattunk be, csak Sleepy Hollow-i temetőt, ahol a fejnélküli lovas kószál éjjelente, meg ahol a regény írója is el van temetve (Washington Irwing). Meg itt van még Walter Chrysler meg az egyik legnagyobb amerikai filantróp Andrew Carnegie sírja is. Meg itt van William Rockefeller mauzóleuma is - aki szerény temetést kért, de úgy látszik, nem hallgattak rá.
Aztán elmentünk a Bronxba, hogy megnézzük a Kossuth sugárutat. Utána irány a szállás, csomagok és család kidobása, majd irány a reptér, kocsit leadni, de előtte még megtankolni. Kétszer, de nem is akarom leírni...
Innen már csak egy AirTrain, egy vonat, egy metró és egy kis séta és kis közért látogatás kellett, hogy családújraegyesítést tartsunk, és kis pihi után körbenézzünk a Times Square-en, ha már itt vagyunk. Szép volt, elég is volt. Most meg már mindenki alszik, de én legalább utolértem magam! Jesz! (így mondják itt, New Yorkban, azt, hogy "igen!").
 |
Reggeli hangulat |
 |
Reggeli hóesés |
 |
Végre sikerült rendes színes erdőt fotóznom!! |
 |
Ezért nem kellett volna 1140 mérföldet autózni... |
 |
Carnegienek sikerült szuper szerény sírt állítani |
 |
Rockefellernek nem annyira |
 |
Kossuth sugárút a Bronxban |
 |
szokásos |
 |
templom |
 |
Penn Station - bezzeg amikor még mi vártuk itt a LIRR-t Cucukával, akkor szuper putri drogostanya volt! |
 |
Pindúr Pandúrok Paw Patrollal |
 |
Times Square szelfi |
 |
Día de los Muertos |
 |
Disney Store |
 |
Gyagyások sorban állnak |
 |
Szállónk |
No comments:
Post a Comment